Dr. Lukács Liza, szakpszichológus : A visszahízások, a sorozatos sikertelen fogyókúrák nem csak egészségügyi problémát jelentenek. Pszichológiai oldalról fokozatosan aláássák az önértékelést, a kudarcok elszigetelnek a valódi emberi kapcsolatoktól, szorongásokat alakítanak ki. De arra még kevesebben gondolnak, hogy a testsúllyal folytatott harc során a párkapcsolat is elfáradhat...Bár az evés a legszorosabb értelemben vett magánügyeink egyike, a diétákról ez már korántsem mondható el. Ha valaki a családban elkezd mást, máskor enni, akkor az önkéntelenül is hatással van a család többi tagjára is. Sokan krízisként élik meg, ha a párjuk elkezd fogyózni, mert akkor nem szívesen fõzi a régi, megszokott ételeket (ha õ abból úgysem ehet), nem ül le a családdal enni, hogy elkerülje a kísértést, és gyakran a családi miliõ is feszültebbé válik. Különösen igaz ez akkor, ha olyan ételekbõl áll a diéta, amelyek nagymértékben eltérnek a család vagy a pár megszokott étrendjétõl. Ezért is népszerûek az olyan ételekbõl álló életmódprogramok, amelyeket a nem diétázó családtagok is szívesen fogyasztanak.
Egy testsúlycsökkentõ folyamatot törvényszerûen botlások, esetenként visszaesések tarkítnak. Ezeket a többség nagyon nehezen viseli, kudarcként éli meg és az ebbõl adódó feszültséget sokan túlevéssel igyekeznek tompítani vagy éppen önmaguk megtépázott önbizalmának enyhítésére használják az ételeket, fõleg az édességeket. Sajnos, az ilyenkor jelentkezõ „most már úgyis mindegy" gondolat a diéták halála, a visszahízás rendszerint innen indul el. Pedig ha nem hagyjuk, hogy ez a gondolat automatikus reakciókat váltson ki belõlünk és megvizsgáljuk ennek valóságértékét, akkor könnyen belátható, hogy az emberek nem attól a plusz egy szelet kenyértõl vagy süteménytõl híznak vissza, hanem éppen attól a sokkal nagyobb mennyiségû ételtõl, amit „most már úgyis mindegy" alapon megettek. 
Ezeket a visszaeséseket látva a partner is elkeseredik, elbizonytalanodik, a legtöbben nem is tudják hogyan segítsenek, mivel támogassák a párjukat a túlsúllyal való küzdelem során. A „nekem így is tetszel" típusú mondatok nem hogy nem segítenek, hanem még rontanak is a helyzeten, hiszen mi az, hogy „így is"? Ugyancsak kudarcra vannak ítélve a „legalább értem, értünk tedd meg, hogy lefogysz" típusú kérések, akárcsak a „számold össze mennyi pénzünk ment el a diétáidra" jellegû számonkérés. Ezek tovább növelik a túlsúlyos személy bûntudatát, ami amúgy is jelentõs. A bûntudat pedig gyakran újabb falásroham kiváltója lehet.
Ha valaki többet eszik annál, mint amennyire biológiailag szüksége van, nagy a valószínûsége annak, hogy olyan egyéni és társas hiányokat pótol az evéssel, amelyek fontosak ahhoz, hogy valaki jól érezze magát a bõrében - függetlenül attól, hogy mennyit mutat a mérleg. Ilyenek például a vágy az elismerésre, az intimitásra, a kapcsolatokra, az élményekre, a rendezettségre, a cselekvésre, a gondoskodásra. A partner is tud segíteni abban, hogy ezek a hiányok megszûnjenek (s ezáltal a felesleges eszegetések száma vagy az evési kényszer is csökkenjen), sõt ugyanezek a párkapcsolat megerõsítésében és fenntartásában is fontosak.
Arról, hogy milyen módon támogathatja még a partner az evési problémával küzdõ vagy a fogyni vágyó személyt, hogy milyen párkapcsolati nehézségeket hívhat életre egy életmódváltás bõvebben olvashatsz Dr. Lukács Liza Ágytól-asztaltól...Evészavarok és párkapcsolati problémák címû, október végén megjelent könyvében.
Bõvebb információ a könyvrõl: www.mashogy.hu