Folytatódik az Istvánnal készített interjú, melybõl többek között megtudhatjuk, milyen a viszonya Péterrel és hogyan viseli a támadásokat...
...És mi történt ezután?
Megbeszéltük, hogy mivel én már fent leszek Pesten a döntõ elõtti vasárnap, ekkor fogunk találkozni. Peti írt egy sms-s, hogy jöhetnek-e. Itt õrzöm a telefonomban. Eljöttek hozzám a hotelbe. Péter, ahogy belépett a szobába, egybõl ráállt a mérlegre, úgy, ahogy volt, felöltözve, bakancsban, bõrkabátban. Eléggé megviseltnek tûnt, ezért nem is szóltam emiatt. A mérleg 101 kg-ot mutatott. Ekkor ráálltam én is, egy szál alsóban, 105 kiló körül voltam. Edina is ráállt, õ is levetkõzve, alsónemûben, 81 kg körül volt akkor. Látszott, hogy egyikõjük sem fog tudni behozni, gratuláltak és mondták, hogy igyunk rá - hoztak dobozos gyümölcslevet. Én ettõl a hírtõl valóban kicsit kiengedtem, szerencsére csak a józan ész határain belül. Következõ nap, reggel lementem még edzeni egyet Szandrával, majd indultam a mérlegelésre. Amikor megláttam Pétert levetkõzve, nem hittem a szememnek. Ráállt a mérlegre...ami 86 kilót mutatott . Hirtelen nem értettem az egészet. Megkérdeztem tõle, ez vajon hogyan lehet, mire õ odaállt elém és röhögve, Norbi mellett azt mondta, hogy súllyal állt rá a mérlegre. Ha akkor kiengedek és megiszom két liter vizet és nem hajtom meg a reggeli edzést, akkor úszhatott volna a gyõzelmem, és a 20 milliós lakás.
Én akkor teljesen elképedtem, nagyon fájt, hogy ennyire lóvá tettek. Szerintem ez egy övön aluli ütés volt. Elõre elhatározott átvágás. De sebaj. Még 42 évesen is tanul az ember. Az biztos, hogy ezek után óvatosabb leszek másokkal.
És milyen viszonyban vagytok most Péterrel?
Én a mûsorban is mondtam, hogy nem akarom Pétert bántani, és ehhez tartom magamat. A döntõ óta beszéltünk már egymással telefonon, és eldöntöttük, hogy vége a mocskolódásnak, kibékültünk egymással.
Keringett egy másik történetet is a bulvársajtóban...
Sajnos igen. Nagyjából egy hónapja felhívott a mûsor egyik mentõse, hogy az után érdeklõdjön, hány kiló is vagyok. Eléggé meglepett a kérdése, hiszen a verseny miatt a pontos súlyunkat nem adtuk ki senkinek, csak a tréner tudhatta a konkrét számokat. Mire õ megnyugtatott, hogy egy hobbi légfegyverben fogadott rám, és nagyon drukkol nekem, csupán ezért kérdezte.
Nem gyanakodtál semmi rosszra?
Nem, egyáltalán nem. Jó viszonyban voltunk bent a házban, bár furcsállottam a dolgot, de nem gyanakodtam. Nem sokkal késõbb ismét jelentkezett, hogy leugrana hozzám Tapolcára, megvizsgálna. Mondtam neki, hogy természetesen jöhet, ekkor már kíváncsi voltam, mit is akarhat valójában. A döntõ elõtti pénteken meg is látogatott, megvizsgált és sokat beszélgettünk. Majd felkeresett vasárnap is (a hivatalos mérlegelés elõtti estén) és felajánlotta, hogy bead nekem egy vízhajtó injekciót, mert az legalább még egy kilót jelenthet, és úgyis a másik csapat is biztos ezt csinálja. Én inkább visszautasítottam az ajánlatát, nem engedtem beadatni. Késõbb mindenféle valótlan adatok kerültek rólam napvilágra, magától értetõdõ módon elgondolkodtam, hogy ezek esetleg nem tõle származnak-e? Sosem fog kiderülni, de már nem is izgatom magam rajta.
Nagyjából ennyi volt a történet.
És hogyan tovább? Mi a véleményed a támadásokról? Megérte így ez az egész?
100%-osan megérte. Nézz rám! Visszakaptam az életemet. Persze, nagyon rossz érzés, hogy ahelyett, hogy örülnénk, azon kell agyalnunk, hogyan védjük ki a különféle támadásokat. Fáj az, hogy ezt a sok hazugságot elhiszik az emberek. De nem baj. Én tudom az igazságot, az én lelkiismeretem tiszta.
Reméljük, hamarosan lenyugodnak a kedélyek és lesz idõd arra, hogy „leülj, és bevárd a lelked"! István, sok sikert kívánunk Neked a jövõre!