Archívum

VÁLOGASS FOLYAMATOSAN BŐVÜLŐ KÍNÁLATUNKBÓL,
MIND MAGAD, MIND CSALÁDTAGJAID SZÁMÁRA!
RENDELD HÁZHOZ FITNESS KONYHÁNK FINOMSÁGAIT!
ISMERKEDJ MEG AZOKKAL A SPORTOS ÉLETMÓDHOZ
KAPCSOLHATÓ TERMÉKEKKEL, AMELYEKET HASZNÁLOK!
KUKKANTS BE ÚJ WEBSHOPUNKBA!
AZ EGÉSZSÉG NAGY KINCS, MEGŐRZÉSÉHEZ TENNI KELL,
EBBEN NYÚJTOK SEGÍTSÉGET SZÁMODRA!
ISMERKEDJ MEG A SÚLY-KONTROLL PROGRAMMAL!

Így fogytam én - Amanda

A cikk megjelenési deje: 2011.10.17. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
igy-fogytam-en-mary.jpgFacebbok játékunk elsõ helyezettje - Amanda - nem tartozott a túlsúlyos emberek táborába, csak egy kicsi felesleggel kellett megbirkóznia. Mégis írása mindenkinek hasznos lehet, aki elhatározza, hogy a legjobbat szeretné kihozni magából.
Idén, azaz 2011-ben határoztam el, hogy fogyni fogok és kitartok addig, amíg el nem érem a célomat. Mert bizony mögöttem is rengeteg elvetélt próbálkozás állt. Mondjuk nem volt nehéz dolgom, mert irtózatosan túlsúlyos sosem voltam, csak pont annyi felesleg volt rajtam, ami engem zavart, feszélyezett, és ami az önértékelésemet jócskán csorbította. Egyébként is szerettem volna valahogy köszönetet mondani és megosztani a tapasztalataimat, így a játék adta lehetõség épp kapóra jött!

amanda_elotte_01.jpgMárcius 14-én kezdtem el a Súlykontrollt és június 8-a volt az utolsó 2. szakaszos napom. Elõtte már februártól elhatároztam, hogy minden nap fogok tornázni. Ez azért volt nagyon nehéz, mert, mint gondolom sokan mások, én is mindig elhatároztam, hogy többet fogok mozogni és végre lefogyok, aztán 1-2 hét után minden maradt a régiben. Mire észbe kaptam, narancsbõröm lett és gyerekkorom óta a leglátványosabb felesleggel kellett a tükörbe néznem (gyerekkoromban is pocis-ducis voltam). Ezért „most vagy soha" döntõ lépésre kellett elszánnom magam.

 

Az elsõ lépés annak eldöntése volt, hogy minden nap fogok tornázni. Ez nemcsak alapvetõen a mozgás miatt volt fontos, hanem hogy lássam, hogy igenis megcsinálom, ha már egyszer eldöntöttem. Elõször csak hasizmozni kezdtem el, naponta egyre több idõt, aztán jöttek az 1 órás DVD-k, aztán plusz az extrák. Mivel a DVD-ken is mindig elhangzik, hogy legalább 1 nap pihenés legyen a héten, így miután elérte a kapacitásom a napi 1 órás intenzív tornázást, már erre is figyelmet fordítottam, és nem volt mindennapos a torna, de volt rendszer, hogy ne essek ki a ritmusból. Egyébként az valahogy nem volt kérdéses számomra, hogy milyen tornát válasszak: elõzõ nyáron mutatta keresztanyukám a Vitalitás DVD-t, és az nagyon megtetszett nekem, a „tornáztató személy" és a torna tekintetében egyaránt. Nagyon ösztönzõ Alexandra hozzáállása a tornákon, és az is nagyon pozitív volt, hogy nem kellett össze-vissza ugrálnom ahhoz, hogy elfáradjak. Persze, mivel akkor már nagyon rég nem mozogtam, torna után kb. 2 órával lábra állni sem tudtam az izomláztól, de ez is iszonyatosan jól esett. Aztán még beszereztem 1-2 DVD-t, kezdetben azokból válogattam a rendszeres tornázáshoz. Személyes kedvenceim a Lendületben, a Live, az Egyensúlyban önmagaddal és a Nyerj idõt, ami különösen hasznos, mert én is sokszor küszködök az idõ hiányával.

 

Közben lelkileg felkészítettem magam arra, hogy táplálkozásomat tekintve új életet kezdjek, és ez bizony maximálisan Alexandrának köszönhetõ. Elõször is, ahogy elkezdtem olvasni a Súlykontrollt, nekem annyira jól esett, hogy volt benne lelki alátámasztás - ettõl azért valahogy jobban úgy érezzük, hogy nem vagyunk egyedül, és képesek vagyunk arra, amit akarunk. Másodszor, ami miatt, ha megkérdezik, hogy milyen diétát csináltam, mindig hangsúlyozom, hogy ez nem az „idióta fogyókúrák" körébe sorolandó program, hogy Alexandra vezetett rá arra, hogy hogyan kell(ene) egészségesen és tudatosan táplálkozni. Egyértelmûen a Súlykontroll állt a legközelebb az elképzeléseimhez, nem is drasztikus, nem is egyoldalú: nem ígért rövid idõ alatt szupergyors fogyást. Ez számomra nagyon meggyõzõ volt.

 

A nehézségekrõl is szeretnék pár szót ejteni.


Az elsõ nehézség, ami a diétázásból adódott, mert persze mire gondol elõször az ember: „most aztán mennyi mindent nem ehetek." De nekem erre az volt a válaszom, hogy mégis mi ez a pár hónap az életembõl, ameddig zéró toleranciával meg kell vonnom magamtól bizonyos dolgokat, amikért odavagyok, azért az idõért és végeredményért, aminek aztán még egész életemben örülhetek? Ez még csak nem jelenti a világvégét... (És, ha véletlenül vissza is hízom valamennyire, van rá bizonyíték, hogy ha már egyszer megcsináltam, akkor újra meg tudom csinálni!) Ráadásul sok minden van, amivel az édességet lehet ügyesen pótolni, és vanília pudingot is csináltam ebben az idõszakban (nyami, ld. receptek).


Következõ egyértelmû nehézség: amikor az embernek nincs kedve tornázni. Sajnos ilyenkor is muszáj, és az elõttünk levõ célra kell gondolni, mert 1-2-3 nap kihagyás után még nehezebb rászánni magunkat a tornára.
Személyes nehézség, hogy elég régóta gerincproblémákkal küszködöm,ezért korábban a testnevelés órákról is fel voltam mentve, aztán ez 2008-ban egy komoly gerincmûtétbe torkollott, és mûtét után is sokszor fájt a hátam, ezért „természetesen" bizonyos feladatokat nem is tudtam megcsinálni. Ésszel, óvatosan igyekeztem kezelni ezt a problémát, szépen elkezdtem nyújtani és erõsíteni, és azt kell, hogy mondjam, szinte teljesen megszûnt a hátfájásom a tornától. A feladatokban is folyamatosan fejlõdtem, olyan jó volt, amikor már valamit sikerült megcsinálnom!

 

A diétázás és tornázás közben, ahogy telt az idõ, egyre büszkébb voltam magamra, egyre magabiztosabb voltam, sokkal több zöldséget megszerettem, a tornáknak köszönhetõen egyre jobban észrevettem, hogy javul a teherbírásom, számomra inkább, de mások számára is láthatóan fejlõdnek az izmaim, egyre több feladatot tudok elvégezni. Elsõ pár hét után egyre jobban nem volt probléma, ha pl. nem ehettem sütit, sõt, jól esett inkább gyümölcsöt enni, és a mozgás is kifejezett örömforrássá vált. Ami még jól esõ „plusz" volt, hogy az össze-visszaevés miatt sokszor fájt a gyomrom, és idõnként bekövetkeztek olyan napok, amikor egyszerûen egész nap nem voltam éhes, sõt tele voltam, de a diéta révén ez is teljesen rendbejött.

 

amanda_utana_03.jpgVégeredmény: 62-63 kg-ról 55 kg-ra fogytam. Bevallom, én a legvégéig nem mértem magam, mert nem a kilóim számával volt problémám, hanem azzal, amit a tükörbõl látok. Ha az nem lett volna elég egyértelmû, a ruháim elárulták, mi történik: az elõtte túl szoros nadrágjaim simán lecsúsztak és a korábbi 38-as nadrágméretem helyett most 34-est hordok. A változás annyira nem látványos, hogy képekben is jól tudjam demonstrálni, mert egyrészt kerültem a fényképezõgépet, másrészt bõ ruhákkal sok mindent eltakarhat az ember, és nyílván nem hordtam csomó ruhát, mert egyszerûen borzalmasan mutatott, amiket most már bátran hordhatok!

 

A következõ egy éves terv és kihívás az alakformálás, ugyanis a hasammal még nem nagyon vagyok elégedett (sajnos olvasom, hogy sokaknak ugyanez a problémájuk), de tudom, hogy ha eddig meg tudtam csinálni, akkor erre is képes leszek, fizikailag, lelkileg, akaratilag. És tudom, hogy ti, kedves olvasók is képesek vagytok rá, hogy elérjetek bármit, ami most még kételyt és fájdalmat támaszt bennetek! Azonban itt még szeretném megosztani azt a tapasztalatomat, hogy az is kell a változáshoz, hogy elfogadjuk magunkat úgy, ahogy vagyunk, és azt, hogy így is szeretnek bennünket. Egy szó, mint száz, ezúton szeretném megköszönni Béres Alexandrának (és csapatának is) munkáját, bíztatását és példamutatását, ezek nélkül valószínûleg nem jutottam volna el idáig. Köszönöm a lehetõséget is, hogy mindezt megoszthattam veletek, hajrá!