Kérdés:

Nekem ez év májusában futás közben megfájdult a térdem, se kinyújtani, sem behajlítani nem bírtam. Az orvos röntgent, ultrahangot majd késõbb MR-t iscsináltatott, de mivel egyiken sem látszódott semmi, pihenést javasolt. Mivel nem javult semmit, többször orvoshoz fordultam, ugyanez volt a javaslat. Majd egy ortopéd szakorvos mondta, hogy ez porcleválás, és augusztus elején megmûtött. Azt mondta, hogy kosárfül szakadás volt, de azért nem látszódott semelyik vizsgálaton, mert beékelõdött a térdhajlati résznél a térd forgó részébe,ezért nem bírtam mozgatni. Így a mûtét is több, mint egy órás volt, mert jól át kellett " kotorni " az egész térdem, hogy megtalálják a levált darabot, majd ismét sok idõ eltelt, mire 2 orvos kiküszködte onnan. Az lenne a kérdésem, hogy 3 hónap fekvés, illetve a mûtét után 1 hónap pihentetés után milyen módon térhetnék vissza az edzéshez, hogyan tudnám fokozatosan visszaszerezni a sérülés elõtti erõnlétemet? Én 10 éve küzdõsportolok, szeretek futni ill. úszni is. Mit javasolnál az újrakezdéshez?

Válasz:

A visszatéréshez egész biztosan szükséged lesz egy gyógytornászra. Mivel a térd az egyik legspeciálisabb ízületünk, így célszerû szakmai segítséggel nekilátni. Eleinte, amíg a gyakorlatok helyes kivitelezését meg nem tanulod, addig szükséges a felügyelet, késõbb már otthon, egyedül is edzheted magad. Szóval a javaslatom az, hogy keress fel egy gyógytornászt és az õ segítségével kezdd el a rehabilitációt! Jó munkát és kitartást!