Kérdés:

Szia! Van egy problémám, aminek megoldására még nem sikerült rájönnöm, ezért kérném a Te segítségedet. Az utóbbi pár hétben Alexandra dvd-ire tornázom, de néha be szerettem volna iktatni egy-egy cardios edzést is, amikor pl.40-45 percet tekerek ellipszitréneren, majd utána csak a hasgyakorlatokat végzem, ugyanis nekem az a legproblémásabb testrészem és tudom, ha onnan fogyni is szeretnék, nemcsak izmosodni, akkor ehhez cardiomozgás is szükséges. Régebben kb 1 évvel ezelõtt már ellipsziseztem és akkor semmilyen negatív dolgot nem tapasztaltam. Most viszont elkezd tõle fájni a bal térdem. Kiemelném, hogy csak a bal, amit egyáltalán nem értek, hiszen ugyanúgy használom a jobbot is. Eszembe jutott, hátha vmi gyulladás van vhol a térdemben és erre a mozgásra felerõsöik, ettõl kezd el fájni. Amit viszont nem értek az az, hogy az Alexandra tornája után abszolút nem fáj. Hogyhogy? Pedig pl.az Új kihívás címû dvd-jén nagyon sok combgyakorlat van az elején tele kitörésekkel, amitõl aztán lenne "oka" bedurrani a tárdemnek, mégsincs tõle semmi bajom. Igyekszem a gyakorlatokat helyesen végezni és ezek szerint sikerül is, hiszen soha semmim nem fájdult még meg. Ezért nem is értem, mi lehet a gond az ellipszissel??? Tudnál nekem ebben segíteni? Még lenne egy kérdésem, ha már egyszer rászántam magam és írtam Neked. :-) Szerinted ugyanolyan hatékony, ha pl.Alexandra egyik dvd-jére tornázom vagy ha 40-45 perc cardio után végezném a hasgyakorlatokat? Otthon nekem ellipszistréner áll a rendelkezésemre, konditerembe nem szeretnék eljárni, nem szeretem a tömeges edzéseket. Azt viszont még nem bírom, hogy cardio + dvd. Talán az lenne a legjobb, leghatékonyabb?????? Válaszodat elõre is köszönöm! További szép napot! Csilla

Válasz:

Kedves Csilla! Az általad összeállított edzésterv (hol dvd hol kardio+has) tökéletes véleményem szerint! Az, hogy térded miért fájdul meg elipszistréner használata közben, így látatlanba nem tudom megmondani, mert 1. nem látom testtartásod helyes-e, 2. arról sem írtál, a hétköznapi életben (járás, lépcsõzés stb.) fáj-e. Azt tanácsolnám, ha pár edzés után is fennáll a problémád, látogass el egy szakorvoshoz és kérd ki az Õ véleményét. Nem hiszem, hogy nagy gond lenne, hisz -a leírtak szerint- egyéb alakformáló gyakorlatnál nincs panaszod, de azért ne hagyd annyiban kérlek, keress fel egy orvost, hogy megnyugodhass / megnyugodhassunk! :-)) Üdvözlettel: Andrea