Kérdés:

Kedves Andrea! Az én problémám az lenne, hogy idén betöltötm a 25-t. Ennek sem örülök :), de ami tényleg lényeges, hogy sajnos ez már egy olyan kor, amikor az ember már elkezdi tapasztalni, és figyelni is egyben az évek múlását, már ami a külsõségeket illeti. 160cm magas, és 53kg vagyok. Pár évvel ezelõtt, azonban nem ez volt a jellemzõ rám, mert gyakorlatilag bármennyit ehettem, mindig tartottam a 48kg-t. Azonban elkövettem egy nagy butaságot, mert keményen belevetettem magam a tornakazetták világába, és a napi szintû egy óra kemény mozgás mellett, drasztikusan megváltoztattam az étrendemet, ami azt jelenti, hogy délelõtt szénhidrát (pufirisz, zöldség, gyümölcs), délután csak fehérje, és így másfél-két hónap alatt, lefogytam 40kg-ra. Azóta viszont részben -gondolom-azért, mert már nem vagyok tini-, részben pedig az elõbbiek miatt, gyakorlatilag képtelen vagyok tartani a 48kg-os súlyomat, és ha egy kicsit elengedem magam, pár héttel késõbb ismét 53-54-55kg vagyok, ez állandóan változik. Az igazság az, hogy már 48kg-san sem voltam megelégedve magammal, mert soha nem voltam -csúnyán mondva- kövér, de nem voltam 'szépen' karcsú, vagyis a hasamon, és a fenekem alatt mindig volt felesleg. Ma már tudom hogy elég lett volna csak a mozgást bevezetni az életembe... Szóval azt szeretném megkérdezni, hogy mi lenne a legcélszerûbb ebben a helyzetbe, mert nekem az a súly magamhoz képest nagyon sok, és sokan mondják is hogy 'de jól nézel ki!' :), én meg 'köszi szépen...':). Bár egyetlen elõnye kétségtelen hogy van, a mellbõségem...:), amit jó lenne megtartani. A kérdéseim a következõk lennének; 1. Szükséges a súlykontroll programot az elsõ szakasztól kezdve csinálnom, vagy elég ha a súlytartó szintet kezdem a mozgással együtt hogy elérjem a célomat? 2. Milyen mozgást és heti hány alkalmat tudsz javasolni nekem, a 'fogyás' idõszakára, és mennyiben kell ezen változtatni, ha az ember már 'csak' a súlyát szeretné megtartani, és formálni az alakját? Õszinte köszönettel, és üdvözlettel; Nóri

Válasz:

Kedves Nóra! Elõször is elnézést kérek a megkésett válaszért! Igyekszem viszont minden felvetõdött kérdésedre teljeskörû / kielégítõ választ adni. 1. A súlykontroll programot elég a második (lassúbb ütemû) fogyás szakaszától kezdened, mivel nem rendelkezel jelentõs mértékû túlsúllyal. 2. Heti három alkalom edzést javaslok. A legjobb az lenne, ha minden edzésed 30-35 perc kardiomunkával kezdenéd (kocogás, tempós séta emelkedõn (futópadon), bicikli, taposógép stb.) utána súlyzós edzés (alakformálás), ha van módod rá edzõteremben, akár személyi edzõ segítségével. Ez esetben ugyanis változna testösszetételed (izomtömeged szervezeteden belül nagyobb lenne). Miután pedig az izom a leg anyagcsereaktívabb szövet a késõbbiekben egy megnövekedett alapanyagcserével könnyebben megtarthatnád súlyod. Ha viszont nem motivál (vagy nincs lehetõséged rá) a súlyzós edzés, bármilyen aerobik, alakfomáló, kondi óra vagy ilyen gyakorlatokat tartalmazó kazetta / dvd is megteszi. Azt is csinálhatod, hogy heti két alkalommal konditermi edzést végzel (kardioval), egyszer pedig aerobik órára állsz be. A heti három alkalom a minimum mozgásmennyiség ahhoz, hogy tested változzon, azonban ha módod van arra, akár négy alkalmat is beiktathatsz életedbe! Végül pedig néhány magánjellegû vélemény. Ha nem haragszol. :-) A 25 év egyáltalán nem sok. Igaz anno én is ekkor voltam a legjobban elkeseredve, de aztán rájöttem milyen jó is ez az életkor és a 30-as évek is. Már 32 vagyok, de egyáltalán nem érzem magam rosszul. Sõt. Ebben a korban már bölcs vagy / leszel :-), saját magad irányítod az életed, a tested hálás lesz a befektetett energiáért, megtalálod és elfogadod önmgad (nem utolsó-sorban). Javaslom ne keseregj! Próbáld magadból mindig kihozni a legjobbbat! Akár 53-akár 48 kg-osan. Egy jól megválasztott ruha, egy smink, szép haj csodákra képes. :-) Persze az egészséges életmód mindenképp szükséges! A lényeg: ne keseredj el! Örülj! Fiatal vagy még ... és sok-sok szép év, rengeteg élmény vár rád! :-)) Üdvözlettel: Andrea