Gondolkodj Egészségesen!


ge130.jpgMinden évben dolgozunk azon, hogy új dolgokat, hasznos ismereteket csempésszünk bele a Klub Oázis programokba, így történt, hogy idén csatlakozott hozzánk a Gondolkodj Egészségesen! Program is, akik az animátoraink képzésében nyújtott tapasztalatukkal segítettek a gyerekprogramjaink színvonalának emelésében.

geeeee22.jpg
 

A Gondolkodj Egészségesen! Program olyan civil kezdeményezés, melynek célja, hogy a kora gyermekkor időszakában minden Magyarországon élő gyermek olyan családi és intézményi környezetben fejlődhessen, amely maximális esélyt biztosít számára az egészséges felnőtté váláshoz.

Azt vallják, hogy egy gyermek egészséges fejlődésében a lélek egészsége, a gyermek természethez fűződő viszonya, vagy a társadalomba való beilleszkedésének képessége legalább annyira meghatározó, mint az egészséges életmód klasszikus elemei, a táplálkozás és a testmozgás.

Testmozgás téma arca évek óta Alexandra, aki valóban szívén viseli a jövő generációk egészségét és ezért egyrészt személyes jó példával jár elől, illetve saját szűkebb és tágabb környezetében is megtesz mindent.

A Gondolkodj Egészségesen! Program éppen ezért test és lélek egészségének valamennyi aspektusával igyekszik foglalkozni, a táplálkozástól a higiéniáig, az érzelmi fejlődéstől a toleranciáig.

2006-os megalapítása óta a Gondolkodj Egészségesen! Alapítvány a következő eredményekkel büszkélkedhet:

  • az ország 1.600 óvodájában összesen több, mint 200.000 család kapott tőlük EgészségZsákot.
  • 20.000 résztvevővel sikeres Családi(as) Napot szerveztek a Margitszigeten 2007 szeptemberében.
  • a SZ.É.P program állandó meghívottjai voltak.
  • 2008/2009-ben megtartották első országos szakmai napjaikat, melyeken 100-130 óvodapedagógus, óvodavezető vett részt.
  • a Millenáris Zöld TúraZokni bérletének házigazdáivá váltak - ezen rendezvényeken havonta 150-200 óvodással találkoznak.
  • elindították a Gondolkodj Egészségesen! Élménykonyhát, ahol havonta osztják meg az érdeklődő szülőkkel, óvónőkkel egészséges receptjeinket, tippjeinket.
  • 2008 nyarán megújult honlapjukon rengeteg friss információval, érdekességgel várjuk az érdeklődőket!


Miért érdemes támogatni a Programot?


A Program vezetői a jövőben szeretnének még több EgészségZsákot kiosztani évente, ezáltal pedig még több kisgyermekes családot elérni; még több praktikus, a napi gyakorlatban alkalmazható ötletet nyújtani a szülőknek és óvónőknek rendezvényeken keresztül, hogy minél több Magyarországon élő gyermek válhasson testileg-lelkileg egészséges felnőtté.

Kérünk, amennyiben egyetértesz a törekvésekkel és szívesen támogatnád munkájukat, vidd tovább jó hírüket barátaid, ismerőseid körében is.

 

www.gondolkodjegeszsegesen.hu

 

geeeee2.jpg
 

 



Oszd meg az iwiw-en!
vissza2010.06.29.