Egyél a szép mosolyért
Ahhoz, hogy olyan mosolyunk legyen, mint a rágógumi reklámok főhőseinek, nem elég a fogmosás és egy-két rágó elnyammogása. Mégis mit tehetünk, ha mégis világító fehér fogsorral szeretnénk elkápráztatni a környezetünket?
A fogaink feladata a táplálék felaprítása a könnyebb emészthetőség érdekében. Emellett társadalmunkban fontos esztétikai szerepe is van. Sok mindent elmond tulajdonosáról a fogai állapota (társadalmi helyzet, táplálkozás, fogmosás stb.) Sokan küzdenek a fogaik elszíneződésétől, fogtömésektől, fogak elvesztésétől. Ezeket meg lehet előzni, de ha már bekövetkezett, akkor pedig mindenképpen érdemes tenni az okok ellen, hogy ne súlyosbodjon, hiszen egy szép mosoly hozzájárul az önbizalmunkhoz, ezáltal pedig sok szempontból is befolyásolhatja életünket. Nagyon fontos, hogy táplálkozásunk megfelelő legyen, ételeink egészséges összetevőkből álljanak, a szervezetünk számára a megfelelő vitamin- és ásványianyag mennyiséget fedezni tudjuk belőlük.
Már a második világháború után is kiadtak olyan kutatási eredményt, hogy a háború alatt csökkent a fogproblémák száma a lakosság körében. Ezt összefüggésbe hozták azzal, hogy az egyszerű cukrokat tartalmazó ételek, édességek fogyasztása csökkent ebben az időben.
A nyalóka, olvadós rágó, süti nem biztos, hogy a legjobb a fogak számára. Ezeket, az ételeket sokáig tartjuk a szánkban, közvetlenül a fogunknál olvad le róla az újabb és újabb cukorréteg, ami elősegíti a fogszuvasodás kialakulását. Nem beszélve a kekszekről, amik beleragadnak a fogba, így tökéletes táptalajt biztosítva a baktériumoknak. Segíthet, ha étkezés után vizet iszunk, vagy kiöblítjük a szánkat, hogy eltávolítsuk a fogak között maradt ételt és italt.
A fogak elszíneződéséért leggyakrabban a kávé, a tea, a vörösbor és a dohányzás a felelős. Ezen élelmiszerek elhagyása az étrendből fontos lehet annak érdekében, ha csillámló fehér fogakat szeretnénk mindenféle fehérítő kezelés nélkül is. A dohányzás nagyon erősen színezi a fogakat. Ez ellen speciális fogkrémek, léteznek. Természetesen, ha valaki az egészségére is gondol, akkor a dohányzást kihagyja az életéből.
A fluorid (a fogak védelmében, erősítésében van szerepe) sokféle élelmiszerben is megtalálható a fogkrémeken kívül. Leggazdagabb forrásának a tea számít, valamint azok a tengeri halak, amelyek halszálkával együtt fogyaszthatók.
Vannak olyan élelmiszerek, amelyek a kalcium-, foszfor-, valamint tejfehérje tartalmuknál fogva mérséklik a fogak ásványianyag-veszteségét, így csökkentik a fogszuvasodás rizikóját. Ilyenek például a kemény sajtok vagy a tej, amelyek mindemellett fokozzák a nyálelválasztást, és ezzel elősegítik a fogak védelmét.
Praktikus és finom kiegészítője lehet a fogak védelmének a cukormentes rágógumik. Az édes íz és a rágás egyaránt fokozzák a nyálelválasztást.
Bár a gyümölcsök egészségesek és fontosak is egészségünk érdekében, érdemes azért odafigyelni, hogy melyiket mikor esszük. A magas savtartalmú gyümölcsök, mint például a citrusfélék szerepet játszhatnak a fogak romlásában. Fogyasztásuk után semmiképpen ne mossunk fogat, mert érzékenyebbek. A savas környezet elősegíti a fogszuvasodás kialakulását.
Az olyan élelmiszerek, amelyeknek elfogyasztása közben sokat „rágcsálunk", vigyáznak fogainkra, hiszen a rágás által tisztul a fog. Ezek közé tartozik az alma, a sárgarépa és a már említett rágógumi is.
Nemrég jelent meg a boltok polcain a xylit nevezetű természetes eredetű édesítő anyag, ami antibakteriális hatással rendelkezik, ezáltal védve a fogakat. Érdemes ezt használni a gyerekek teáiba, főleg, ha még cumisüvegből iszik, hiszen így nem „ömlik" a fogaira a szirupos ital.
A fogainkra vigyáznunk kell, hiszen egész életünkön végigkísérnek és sajnos károsodásra eléggé hajlamosak, tehát táplálkozzunk egészségesen, mossuk rendszeresen a fogainkat és járjunk hathavonta fogászati szűrésekre, így biztosan elkerülhetjük a nagymértékű foghiány korai kialakulását.
Kovács Judit
dietetikus




