Varga Anna - dietetikus
Jelenleg Béres Alexandrával dolgozom, részt veszek a Súlykontroll Program kialakításában és szakmai véleményezésében. A közös munkában a dietetikus szakma szemléletét képviselem, és közösen dolgozunk a program továbbfejlesztésén.
| Előző 5 kérdés | Ugrás: | Következő 5 kérdés |
Súlykontroll indexek
Korábban már kaptam Tõled választ kérdéseimre a súlykontrollal kapcsolatban, amit ezúton is köszönök. Most ismét néhány dolog indexe érdekelne, amit nem találtam meg a táblázatban: - más felvágottak (pl. pulykapárizsi, aszpikos felvágottak, a téliszalámiról sejtem, hogy 3-as) - savanyúságok - nem tudom, hogy ismered e pirítósra kenhetõ ördögi pirítós krém Válaszod elõre is köszönöm.A felvágottak ha soványak, jó minőségűek, és nem tartalmaznak hozzáadott cukrot még nyomokban sem, akkor akár az első szakaszban is fogyaszthatóak. Természetesen pontos választ a pontos összetétel ismeretében tudok adni. A savanyúságokkal az a helyzet, hogy első szakaszos csak az, amely édesítőszerrel lett elrakva (van ilyen ecetes uborka pl., amit kifejezetten cukorbetegek részére készítettek), de ezeket elég nehéz megtalálni a polcokon. Az ördögi pirítós krém összetételét és energia- valamint tápértékét nem ismerem, ezért csak akkor tudok választ adni a kérdésedre, ha ezeket megírod nekem.
Súlykontroll kérdések - kezdő vagyok
Kezdeném rögtön a kérdésekkel: Elsõ szakaszban milyen kenyérfélét lehet enni? A ropogós kenyér mit fed? Összetételét illetõen. Mert láttam több ilyen elnevezésû terméket is, de többnyire volt bennük búzaliszt, vagy legalább búzakorpa. Korpás kekszet is lehet enni, ennek mi az összetétele? Mi lehet benne? Erdélyben, Kolozsváron élek, szóval Wasa kenyér, Korpovit nincs nálunk, de meg tudom keresni az alternatívákat, ha tudom, mik a követelmények. Találtam egy hipokalóriás kenyeret, összetevõi: õrölt rozsszemek, víz, búzakorpa, rozsliszt, só, élesztõ, zabrost. Nyomokban szezámmagot illetve földimogyorót tartalmazhat. Ezzel mi a helyzet? Csak a második szakasztól lehet enni? És az mit fed, hogy ropogós kenyeret lehet enni, de ne legyen kétszersült? Ezt írja a csomagoláson, ha kétszer sült? Vagy az másképp néz ki? A teljes kiõrlésû liszt búzalisztet jelent vagy bármilyen más lisztet is? Ugyancsak elsõ szakaszban: lehet egy nap kétszer zabpelyhes ételt enni? Mondjuk reggel oat-meal-t, délben meg Karfiol+zabpehely+joghurt+csirkehús-t? Ahol a SKI-lista simán csak korpát említ, az búzakorpa? Pl. korpás kifli. Elõre is köszönöm a válaszokat. 28 éves vagyok, egy 3 éves kislány anyukájs, 163 centihez most 65 kiló. Terhesslg elõtt 53 voltam, híztam 20 kilót.. Azelõtt vékony voltam, de most úgy látszik tennem kell érte. Soha nem fogyóztam, diétáztam, úgyhhogy még a kezdõk optimizmusa él bennem :) Tegnap kezdtem az elsõ szakaszt, remélem sikerrel járok.Az első szakaszban csak az ú.n. ropogós kenyeret javasolja Alexandra. Ez nem más, mint a wasa kenyér vagy az abonett. Ezek közül sem mindegyik megfelelő, a wasaból a fibre, original és delikatess, az abonettből a korpás változat javasolt. Korpás kekszként a korpovitot, és a kolevitet tudom ajánlani, ez utóbbi jobb összetétellel rendelkezik. A pontos összetételeket megtalálod az adott termékek honlapján, pl. a wasa-t a következő linken: http://www.wasa.com/en/wholegrain-gallery/. Így nem fog gondot okozni az összetétel alapján olyan más alternatíva választása, amelyet Kolozsváron is lehet kapni.
A hipokalóriás kenyeret összetétele alapján a második szakasztól fogyaszthatod.
A teljes kiőrlésű liszt alatt elsősorban nem a teljes kiőrlésű búzalisztet értjük, hanem minden egyéb teljes kiőrlésű lisztet, de elsősorban durumlisztet, zablisztet és tönkölybúzalisztet.
Igen, lehet kétszer zabpehely alapú ételt enni az első szakaszban.
Nem, akkor az zabkorpa, ha simán csak korpásat említük.
Remélem segítettem a válaszaimmal, sok sikert és kitartást kívánok a célod eléréséhez, és ha lesz még kérdésed, írj újra!
Köszönöm a tanácsaidat. :-)
Szeretnem megkoszonni tanacsaidat valamint hogy ilyen gyorsan valaszoltal.Sokat segitettel.Baratommal most vagyunk a 15. napnal es mondhatom van eredmenye.Nagyon tetszik ez a modszer mert sok finom etelt keszitettem valamint megismertem egy ket uj fortelyt es izt is.Tetszenek a receptek es ezert kulon dicseret nektek.Tovabba jobb a kozerzetunk es tobb az energiank. A 21 napos dietat ugy csinalom hogy elore tervezem az etkezeseket azonban neha massal helyettesitem a dolgokat. Ugy gondolom nem csinalok tul nagy bajt. Elmondom miert valtottunk eletmodot. Fontosnak tartom az egeszseg megorzese szempontjabol.Nalunk ez jatszott kozre, na meg a munka miatt kialakult etkezes a gyors es ugymond telito etelek bekapkodasa ami a kilok lerakodasat eredmenyezte.A helyzet megkovetelte a valtozast. Sok koszonet a tamogatasert. Ez az onzetlen segitsegnyujtas nagy segitseget nyujt mindenkinek. Tovabbi sikeres munkat kivanok! Most az egyszer nem volt kerdesem de azert amennyiben lesz jelentkezem :)Köszönöm a kedves visszajelzést, nagyon sokat jelent, hiszen mindig feltölt plusz energiával és hittel, hogy érdemes még online módon is segíteni. :-)
Megváltozott munkarend
koszonom eddigi tanacsaidat., sokat segitettel nekunk.most ismet lenne kerdesem.ugy alakult hogy paromnak 8tol 4ig lesz a munkaideje.eddig nem lenne gond csak mostantol nem lesz itthon (mert o eddig itthonrol dolgozott) es en nem tudom hogyan tudja majd megoldani az etkezest.sajnos nalunk arra lehetoseg nincs hogy befizessunk valahova.ezert kerdesem az lenne hogyan oldhato meg az ebed etkezesi idopontja, lehet e tolni negy utanra vagy valamit felcserelni.mit tudok en elkesziteni amikor mar 8kor nagyban ul a munkan.jovo heten lenne a 15 napunk tehat szepen ment idaig.O jobban birta csinalni hiszen itthon volt, nekem nehezebben ment de megoldottam.tudom hogy masnak normalis ez a munkaido de nalunk nincs ebedszunet csak olyan megallok ot percre es bekapok ket falatot. Szivesen fogadom meg tanacsodat.Koszi elore is.Azt tudom elképzelni első körben, hogy előző nap délután főzöd meg a másnapi ebédet, és azt elviszi magával a párod a munkahelyére. Remélhetőleg ott van valamilyen melegítési lehetősége, és akkor már meg is oldódott a dolog. Ha ez bármi oknál fogva nem megoldható, akkor az uzsonnát cseréljétek fel az ebéddel - bár nem biztos, hogy ez hatékony lesz, hiszen nehéz úgy dolgozni, hogy uzsonna mennyiségű étel kerül az asztalra ebédkor. Pláne akkor, ha a kollégák mellette eszik a csülkös bablevest. :-) Mindenesetre ha nincs más megoldás, akkor legyen 4 körül az ebéd. Azért javaslom, hogy az uzsonnával cseréljétek fel ebben az esetben, mert akkor legalább az uzsonna valamennyire "eltelíti", vagy legalábbis nem délelőtt volt az utolsó étkezése a 4 órai ebéd előtt... így nem lesz annyira farkaséhes, hogy bármit és bármennyit megenne, hanem éppen annyira, hogy be tudja tartani a diétát.
Remélem segítettem a válasszal, ha lesz még olyan kérdés, ami felmerül, írj újra!
Sok sikert és kitartást kívánok!
21 napos - gyümölcsök
Még egy kérdésem lenne a 21 napos diétával kapcsolatban. Igénygyümölcs alatt bármilyen gyümölcs értendõ (kivéve a banánt)? Pl. a görögdinnye, sárgadinnye, szõlõ is, amiknek nagy a víztartalma, de a cukortartalma is, és a súlykontroll indexük is 30 feletti? Ezeket is ehetem a megadott mennyiségben nyugodt lélekkel?A banán és a szőlő kivételével bármelyiket eheted a megadott mennyiségben.
Ha lesz még kérdésed, írj! Sok sikert a programhoz!
| Előző 5 kérdés | Ugrás: | Következő 5 kérdés |
